17. Filmtettfeszt


Data și ora:
Gazdă:

str. 1 dec.1918/1, Covasna, Romania, 525200

Despre

A Filmtettfeszt története

A Filmtett „születésnapi rendezvényeként” Kolozsváron megalapított Filmtettfeszt első kiadását 2001-ben szerveztük meg.
A rendezvény célja az volt, hogy friss magyar filmeket vetítsünk le a kolozsvári közönségnek – olyan alkotásokat válogattunk, amelyek nem kerültek moziforgalmazásba Romániában –, ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot akartunk biztosítani az erdélyi filmesek alkotásainak. Az azóta eltelt több mint egy évtizedben a magyarországi filmválogatás mellett megerősítettük a program erdélyi vonulatát is: némafilmek, amatőr alkotások, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmek befutott alkotóktól, diákmunkák, illetve Erdélyben készült egészestés alkotások egyaránt terítékre kerültek.
Kísérőrendezvényként közönségtalálkozók, filmes témájú kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, különféle workshopok és filmszakmai gyorstalpalók tarkítják évről évre a programot.
A Filmtettfeszt 2011-ben kilépett Kolozsvárról: a Metrion Egyesület segítségével egy napra Nagyváradra is átköltözött. 2012-ben nagyszebeni és székelyudvarhelyi helyszínek csatlakoztak, 2013-ban hét, 2015 óta pedig – hála lelkes partnereinknek – összesen 12 erdélyi városban (az említetteken kívül Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon, tizenkettedikként Nagybányán, idén pedig Szatmáron) szervezhettük meg a Filmtettfesztet.

Részletes program, filmelőzetesek:
http://www.filmtettfeszt.ro/program-2017#KOV
Helyszín: Kovászna Városi Művelődési Központ (Mozi)

Istoria festivalului de film Filmtettfeszt

Prima ediţie a festivalului Filmtettfeszt a fost organizată în anul 2001 cu scopul de a prezenta publicului clujean filme de artă produse recent în Ungaria, premiate la diferite festivaluri internaţionale, dar care nu au intrat în distribuţie cinematografică în România. În acelaşi timp organizatorii au dorit să asigure un prilej de prezentare cineaştilor maghiari transilvăneni deja cunoscuţi sau aflaţi încă la început de carieră. De-a lungul anilor a crescut numărul filmelor proiectate, a genurilor şi invitaţilor din breaslă prezente la festival, dar şi a locaţiilor: în 2017 avem bucuria de a organiza proiecţii simultane în 12 oraşe (Cluj-Napoca, Oradea, Satu Mare, Sibiu, Miercurea Ciuc, Sfântu Gheorghe, Odorheiu Secuiesc, Covasna, Târgu Secuiesc, Arad, Zalău și Bistrița).
Intrarea este liberă la toate proiecţiile şi evenimentele speciale din program. Marea majoritate a filmelor rulează subtitrate în limba română sau engleză

Program detaliat, trailere:
http://www.filmtettfeszt.ro/program-2017#KOV

Locul evenimentului: Centrul Cultural Covasna