Poveștile lui Haszmann

Salvează
Apreciază
Nu îmi place
Distribuie
Azt tartotta, úgy kell hozzájárulni az évszázados szereptévesztés elfelejtéséhez, segíteni a fiatalokat értékmentő érdeklődésük kibontakoztatásában, hogy közben ne érezzék azt tolakodásnak. Többek között ezt tartotta feladatának Haszmann Pál Péter. A felsőcsernátoni Haszmann Pál Múzeum néhai nyugalmazott igazgatójának első tárlatvezetése a múzeum, a népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület 1973. februári alapításával esett egybe. Azt követően sok ezren, főleg kisdiákok hallgathatták Pali bácsit például a múzeum udvarán kiállított mezőgazdasági gépekről magyarázni. Magyarságtörténetbe, településtörténetbe oltott meséket is mondott a masinákról, hogy az érdeklődő átfogó képet kapjon a kiegyezést követő magyar mezőgazdaság és gépgyártás fejlődéséről is. Hogy megismerkedjen a Végh Antal székely ezermester – szobra a múzeumkert bejáratánál – példájával, hiszen a Végh-féle eke anno gyakorlatilag forradalmasította a környék mezőgazdaságát. Mert az értékmentés útjai beláthatatlanok.
A Kézdivásárhelytől alig több mint tizenegy kilométerre, a Damokos-kúriában otthonra lelő múzeumban lassan egy éve már nem Haszmann Pál Péter magyaráz. A 2023. február 25-én ötvenéves intézmény azonban változatlanul Háromszék egyik legfontosabb kulturális célállomása. Bakancslistára kívánkozó hely.

Csinta Samu

Publicat

Mai multe

Crafted on Eventya
Asistent AI Covasna
Salut! Sunt asistentul AI Covasna. Cu ce te pot ajuta?
Conținutul generat de AI poate fi inexact. ·