Otthonról haza - egészségmegőrző programok a lakóknak

Otthonról haza - egészségmegőrző programok a lakóknak


Házigazda:


1918. December 1. utca, 2. szám, Sepsiszentgyorgy, Romania, 520008

Dátum és óra:

Leírás

A sepsiszentgyörgyi kerékpárosok augusztus 12-én 10 órai kezdettel indulnak a Főtérről, majd több erdélyi várost érintve augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén érkeznek meg Budapestre. Az Otthonról haza anyaországi program keretében a Kárpát-medence minden szegletéből több napos vándortúrákat indítanak Budapestre, a kerékpáros csapatok augusztus 20-án, az államalapítás és Szent István király emlékének nemzeti ünnepén érkeznek meg a fővárosba. Sepsiszentgyörgyről 30 regisztrált kerékpáros fog eltekerni az anyaországba több erdélyi város érintésével, és mivel ez az egyik legtávolabbi település, ahonnan csapat indul, ezért Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház minden korosztályt megmozgató eseménysorozattal készül a Főtéren. Augusztus 12-én reggel 8 órától a Change Centerrel közösen bemelegítő gyakorlatokkal indíthatják a napot a főtéri kőszínpadnál, melyet a Vocalcycle kerékpáros bemutatója követ olyan hasznos tippekről, mint például mire érdemes odafigyelni egy kerékpártúrán. 9:30-tól az Otthonról Haza program képviseletében Révész Máriusz köszönti az egybegyűlteket. Ezt követően, 9:40-től Antal Árpád-András polgármester köszönti, majd útnak indítja a kerékpárosokat, akiket a két keréken érkezők elkísérhetnek a város-, de akár a megyehatárig is. Az eseményen a Vocalcycle standjánál lehetőség lesz rá, hogy díjmentesen bárki átnézesse a kerékpárját, a Change Center sátrában pedig személyre szabott egészségmegőrző tanácsokat kapnak egy személyes felmérést követően. A Főtéren a Salvatore Egyesület elsősegély sátra és egy frissítőpont várja a résztvevőket.

Tandemkerékpáron kísérjük szimbolikusan Budapestig a csapatot

Az eseményről nem hiányozhat a város tandemkerékpárja, amely augusztus 20-ig lesz kiállítva a Főtéren, lehetőséget teremtve arra, hogy a sepsiszentgyörgyiek szimbolikusan letekerjék azt a 800 kilométert, amennyit a Budapestre tartó kerékpárosok kell megtegyenek.

Részletes program, 2021. augusztus 12., Főtér

8:00-8:20 Ébredj velünk! 1. – bemelegítő a Change Centerrel
8:20-8:35 Biciklizz okosan! – a Vocalcycle kerékpáros bemutatója
8:40-9:00 Ébredj velünk! 2. – bemelegítő a Change Centerrel
9:30-9:40 Révész Máriusz, az Otthonról Haza Program képviselőjének beszéde
9:40-9:50 Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármesterének beszéde
10:00 Kerékpárosok indulása

Állandó programok

Kerékpárszervíz a Vocalcycle-el 
Egészséges életmód tanácsadás a Change Center sátorban
Elsősegélypont a Salvatore Egyesület önkénteseivel