Álomesküvő háromszéki kastélyban


Minden ifjú pár vágya, hogy életük nagy napja emlékezetes maradjon: nem csak
számukra, hanem a vendégsereg számára is.

A háromszéki kastélyok és a hozzuk tartozó kastélyparkok egyedivé és
feledhetetlenné varázsolják az esküvő hangulatát. Míg a több száz éves épületek
ódon falait áthatja a múlt, a pár által megálmodott esküvői dekoráció a jelenben tarja
a figyelmet. A kastélypark – méreteiből adódóan – álmodozásra késztet, holott ez
már nem álom, hanem álomesküvő egy háromszéki kastélyban.

Kálnoky kastély

A XVII. századi kastély akkor még romos falai közt, 1995-ben tartotta esküvőjét gróf Kálnoky Tibor, valamint felesége, Anna grófné. Ekkor még nem sejtették, hogy a kastély  –  restaurálás után – nem csak az ő életükben fog fontos szerepet betölteni. Azóta számos családi rendezvény, esküvő tartatott itt.

A Kálnoky birtokon a következő „kellékek” állnak rendelkezésre az esküvő alkalmából: a reneszánsz stílusban épült Kálnoky kastély (fogadóterem, boltíves pince a lakomához, nászszoba az ífjú pár számára), kastélykert évszázados fákkal, tóval és filagóriával, renezvénysátor. Akárcsak a mesében, nászát többnaposra is tervezheti: a kastély csapata gondoskodik a meghívottak elszállásolásáról,  étkeztetéséről, szabadidős programok szervezéséről. 
További információ

Zabola Estate

A zabolai Mikes birtokon mesebeli környezetben tarhatja esküvőjét. A helyszín sok lehetőséget és témát kínál: választhat szabadtéri, kötetlenebb hangulatú bulit és ehhez illő menüt, dekorációt, vagy csokornyakkendős, elegáns bált az Újkastély szalonjában vagy a Luxusistálló báltermében. Bármelyik is nyeri el tetszését, az elegancia és kifinomultság – a helyszínnek köszönhetően – jelen lesznek. 

A zabolai Mikes birtok csapata teljeskörő esküvőszervezést és lebonyolítást kínál. Íme egy 3 napos rendezvénysorozat, amely egy könnyed grillezéssel kezdődik szűk baráti és családi körben, előző nap. Második nap a pihenés és a felkészülés a nagy eseményre. Harmadik nap mámoros ébredés, lustálkodás és egy kis pletyka az előző nap történéseiről.
További információ

Hasonló helyek

Regionális Turisztikai Konferencia
Foglaljon szállást kedvezményesen és fedezze fel Háromszéket!
Visit Covasna B2B infotrip utazásszervező- és rendezvényszervező irodáknak
Még több élményért fedezd fel a régiót…
Sugásfürdő