Őszi Sokadalom, az értékszüret
Őszi Sokadalom, az értékszüret

Őszi Sokadalom, az értékszüret

Rendezvényszervező

Leírás

Az Őszi Sokadalom a város ünnepe, amelyet augusztus utolsó hétvégéjén szervezünk meg. 2012-ben új csapattal és új arculattal vágtunk bele a szervezésbe, azzal a céllal, hogy minél több új helyszínt és programot kínáljunk városunk lakóinak és a környező városokból és falvakból idelátogató vendegéknek.

Ahogyan az a település nevében is szerepel, Kézdivásárhelyt már a középkorban vásárosok központjaként tartották nyilván, s a történelem folyamán a kezdeti Torja vására kisipari céhek, neves mesteremberek, kézművesek találkozóhelye lett. E piactérnek köszönhetően alakult ki egyedülálló, UNESCO-világörökségi kincsekhez méltó, udvarteres főtere is.

A város önkormányzata tehát mindenkori feladatának tesz eleget azzal, hogy időközönként megidézi a múltat, újra és újra megtöltve élettel az egykori piacteret. Kitűnő alkalom erre az aratási és a szüreti örömünnepek között, évente megszervezendő Őszi Sokadalom, az értékek szüreteként emlegetett városünnep.

A városnapok fő területe a kézműves kiállítás és vásár, hiszen Kézdivásárhely a céhek és a hagyományok települése. A főtéren e célból kényelmes sátrakat és kirakodó standokat biztosítunk a portékáikat értékesíteni kívánó vásárosoknak, népművészeknek, emellett pedig letisztult programsorozattal készülünk, amely minden korosztályt és minden társadalmi réteget a központi térre csalogat. Nagyszínpadi koncertekben is bővelkedünk, a repertoárt úgy állítjuk össze, hogy a fiatalok, a középkorosztály és az idősebbek is szívesen csápoljanak egy-egy koncerten.

Honlap: www.oszisokadalom.ro

Photo Gallery

Hasonló helyek

Rendezvényszervező
Zárva
Kovászna Városi Művelődési Ház
str. 1 dec.1918/1, Covasna, Romania, 525200
Rendezvényszervező
Nyitva
5.0 1 értékelés
A főtér északnyugati oldalán áll az 1903-1904-ben épült egykori Vigadó, amely ma Művelődési Ház. Ötszáz férőhelyes színházterme és kétszáz személyt befogadó gyűlésterme van. Emellett klub, kiállító helyiségek, állandó galéria, tan- és próbatermek biztosítják sokoldalú tevékenységét. A Vigadó Művelődési Ház ad otthont a Városi Színháznak is. Ugyanakkor a város képzőművészeinek (Kosztándi Jenő, Kosztándi Katalin, Vetró Bodoni Zsuzsa, Vetró András, Sárosi Csaba) is műtermet biztosít.
Gábor Áron tér 21.sz., Kèzdivásàrhely, Romania, 525400
Rendezvényszervező
A Kónya Ádám Művelődési Ház elsősorban a városunk kultúrát kedvelő és művelő táborának kíván otthona lenni, egy olyan hely, ahol különböző közösségi és egyéni kezdeményezések és ötletek megvalósulhatnak. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy támogassuk a műkedvelők egyéni kibontakozását és csoportos kezdeményezéseit. Közösségi és művelődési programjainkkal azoknak szeretnénk segíteni, akik közelebb kívánnak kerülni gyökereikhez, és azoknak is, akik szeretnének jobban megismerkedni kultúránkkal, népi hagyományainkkal. Kívánunk több olyan értékhordozó kulturális megmozdulást kezdeményezni, támogatni, amely városunkban elősegít egy sokszínűbb és toleránsabb világot. Mindenkit szívesen várunk tevékenységeinkre, rendezvényeinkre.
13 Kosuth Lajos, Sfântu-Gheorghe, Romania, 520009
Rendezvényszervező
Zárva
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának hivatalos közösségi oldala. Oldalunk az önkormányzat működésével kapcsolatos közérdekű információkat, híreket, eseményeket és minden olyan érdekességet közöl, ami városunkat és annak lakóit érintheti. www.sepsi.ro
1918. December 1. utca, 2. szám, Sepsiszentgyorgy, Romania, 520008
1 esemény
Rendezvényszervező
5.0 1 értékelés
Kovászna Megyei Közösség
Sfântu Gheorghe, Romania