Harmadik nemzetközi fogathajtó verseny Oltszemen

Harmadik nemzetközi fogathajtó verseny Oltszemen


Tizenhét romániai és magyarországi fogat nevezett be a nemzetközi fogathajtó versenyre, amelyet július 2-4. között szervez meg az oltszemi maratonhajtó pályán a bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa, a Román Lovas Szövetség és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület. 
 
„Néhány éve Bodok község és a megyei önkormányzat egy olyan fogathajtó pályát épített Oltszemen, amely nemzetközi mércével mérhető, általa minőségi szintre emeljük a lóversenyeket, fogathajtó versenyeket. Ilyen szempontból nemcsak helyi összefogást tudunk említeni, hanem megköszönjük ezzel az alaklommal is Dr. Nagy István agrárminiszternek azt a nagylelkű adományát, mely által egy vérvonalat hoztunk vissza Székelyföldre, és amely eredményeként a székely lovassportot, lószeretetet magasabb szintre tudjuk emelni. Ez a nagylelkű adomány egy gyönyörű fedezőmén abból a kisbéri vérvonalból, amelynek eredete Oltszemen gyökerezik” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsnak elnöke.       
 
Fodor István, Bodok község polgármestere kiemelte, hogy két év után, idén rekordszámú fogathajtó jelentkezett be a versenyre. „Korábban még egyszer sem nevezett be ennyi fogat, tizenhat kettősfogat, valamint egy négyes. Újdonság, hogy ebben az évben magyarországi versenyzők is próbára teszik magukat a pályánkon, melynek hírneve a határon túlra is eljutott” – tette hozzá a polgármester. 
 
A harmadik nemzetközi fogathajtó verseny pénteken, 10:30-kor a Rétyi Fúvószenekar fellépésével veszi kezdetét, 11 órától Szemafor Széltoló kisbéri-félvér hivatalos bemutatását követően 11:30-tól az esemény díjhajtással folytatódik. Szombaton, 11 órától a maratonhajtással indul a program, majd 14 órától látványos lovas kaszkadőr bemutatót láthat a közönség, 16 órától pedig fellép a Titán zenekar. Vasárnap, 12 órakor akadályhajtáson mérik össze tudásukat a fogatok, majd 14 órától a díjátadás veszi kezdetét. A rendezvény alatt állandó programként gyerekudvar várja a kicsiket, a felnőtteket pedig kézműves vásár, illetve lacikonyha. 
 
Az esemény az érvényben lévő járványügyi korlátozásoknak megfelelően látogatható, ennek értelmében azok vehetnek részt, akik a rendezvény előtt legalább 10 nappal megkapták már mindkét oltásadagot, vagy egy 72 óránál nem régebbi, negatív RT-PCR tesztet, vagy egy 24 óránál nem régebbi negatív gyorstesztet tudnak felmutatni.
 
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája

Hasonló helyek

Regionális Turisztikai Konferencia
Foglaljon szállást kedvezményesen és fedezze fel Háromszéket!
Visit Covasna B2B infotrip utazásszervező- és rendezvényszervező irodáknak
Még több élményért fedezd fel a régiót…
Sugásfürdő