Értékes tenyészmén Oltszemen


Május végétől a Szemafor Széltoló névre hallgató kisbéri-félvér ménnel gazdagodott az oltszemi Mikó-kastély lóállománya Magyarország Agrárminisztériumának és az Állami Ménesgazdaság Szilvásváradnak köszönhetően.  A szilvásváradi állami ménesből Háromszékre szállított tenyészállat az utolsó fedező mének egyike abból a kisbéri vérvonalból, amelynek eredete Oltszemen gyökerezik.  
 
Visszakerült a trakehneni vérvonal Oltszemre 
 
Szemafor Széltoló túlmutat a világbajnok vérvonalon, a határokon átívelő magyar-magyar kapcsolatot, együttgondolkodást és tervezést is jelenti számunkra. Köszönet illesse az ajándékért Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterét és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnökét, kiknek közbenjárásának köszönhetően Dr. Nagy István agrárminiszter községünknek ajándékozta Szemafor Széltolót – fogalmazott Fodor István, Bodok község polgármestere. 
 
Szemafor Széltoló kisbéri-félvér fajtájú ló 2008-ban született, sportkipróbáláson is részt vett, ami az ő esetében a díjugratást jelenti. Ifista lovassal 125 cm-es pályákon versenyzett, ami nagyfokú kezelhetőségre és egyben nagy teljesítményre enged következtetni. Felmenői élsportolók voltak, amelyek számos világversenyen indultak, köztük az amszterdami olimpián is. Úgy gondolom, hogy a következetes tenyésztési munkával, keresztezésekkel ismét olyan egyedek jöhetnek a világra, amelyek méltóan fogják képviselni az elődeiket – hangsúlyozta oltszemi látogatása során Cseri Dávid, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója. Hozzátette, a hazai lovas ágazat megújítása mellett fontosnak tartják, hogy Székelyföldre is figyeljenek. „Számomra hivatás a magyar lovas kultúra és ezzel a lótenyésztés felemelésén is nap mint nap dolgozni. Ennek a lovas kultúrának természetesen az erdélyi nagy ménesek is részesei voltak, amelyek számos világhírű lovat adtak. Így nemzeti, hazafias kötelességünk, hogy az itteni méneseknek az újjáélesztéséhes minden segítséget megadjunk.” 
 
Górcső alá helyezve a székelyföldi lovassportot, az igazgató kifejtette: „Ha az elmúlt tíz évet nézem, azt tudom mondani, hogy vannak olyan meghatározó egyéniségek, olyan lovas emberek, akik kezükbe vették az itteni lovaséletnek, lótenyésztésnek, lovassportnak a sorsát, kis magyarországi szakmai segítséggel is igyekeznek feltámasztani ezt a szép ágazatot, visszaadva régi fényét és hírnevét. Úgy gondolom, hogy ápolnunk kell őseink örökségét, különösen, ahol egy-egy sikeres ménes volt. Ezt a legjobban úgy lehet, ha hús-vér lovakat tenyésztünk ezeken a helyeken. Ez kihat, mind a község, mind a régiónak nemcsak a sport életére, hanem a turizmusára is.” 
 
Az agrárminiszter Háromszéken 
 
Bodok község és Kovászna Megye Tanácsának képviseletében Fodor István polgármester és Tamás Sándor tanácselnök levélben mondtak köszönetet Dr. Nagy István agrárminiszternek a támogatásért, kiemelve azt a munkát, amelyet kifejt a Kárpát-medencei magyar agrárium érdekében. „Köszönjük, hogy külön odafigyel a székelyföldi lótenyésztés jövőjére és ezen belül az oltszemi Mikó-kastélynál lévő gazdaságunk lóállományának fejlesztésére és továbbtenyésztésére. A nagylelkű közbenjárásának és adományának következtében visszakerült az Oltszemről elszármazott trakehneni vérvonal.” Az elöljárók ugyanakkor meghívást is intéztek a miniszterhez, hogy látogasson el a július 2-4. között Oltszemen megszervezésre kerülő nemzetközi fogathajtó versenyre a magyarországi állami ménes fogataival. Szilvásváradról, a budapesti Európa-bajnokságra készülő két négyes és egy kettesfogat is érkezni fog a megmérettetésre. Az értékes mént, Szemafor-Széltolót Dr. Nagy István agrárminiszter mutatja be az eseményen június 2-án, pénteken. 
 
Oltszemtől a világbajnokságig 
 
Emil Schmutzler, az oltszemi Mikó-kastély utolsó tulajdonosának a trakehneni tenyészetéből bérelte a Kisbéri Magyar Királyi Állami Ménes a Lotse nevű 1931. évi sötétsárga mént. Apja a trakehneni ménes legendás ménjének Tempelhüternek a fia. Kisbérre érkezésekor Lobogó néven nyert törzsménbeosztást. 1953-ban idős kora miatt selejtezésre került. Ivadékai közül 3 mén került a tenyésztésbe, de a vonal apai ágon 1968-ban kihalt. Anyai ágon a jelenleg tenyésztésben levő kisbéri mének közül Szemafor Széltolóban is megtalálható a Lobogó vérvonal. Így honosodott meg Magyarországon az Oltszemről elszármazott lófajta. 
 
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája 
2021. június 17. 

Hasonló helyek

Foglaljon szállást kedvezményesen és fedezze fel Háromszéket!
Visit Covasna B2B infotrip utazásszervező- és rendezvényszervező irodáknak
Még több élményért fedezd fel a régiót…
Sugásfürdő
Harmadik nemzetközi fogathajtó verseny Oltszemen