Nádika-feredő

Nádika-feredő


Address

Ghelința 527090, Romania

Leírás

Egész Székelyföld, de ezen belül Háromszék különösen gazdag olyan népi gyógyfürdőkben, amelyeket a kommunista diktatúra előtt rendszeresen használtak a helybeliek, de a területek államosítása után ezek a közösségi létesítmények elpusztultak és használhatatlanná váltak.

A magyarországi Ars Topia Alapítvány kezdeményezésére az utóbbi években Székelyföld szerte több ilyen népi feredő felújítására és használhatóvá tételére került sor. 2017 nyarán Gelence adott otthont egy tíznapos fürdőépítő kalákának, amelyet a szervező alapítványon kívül a helyi önkormányzat és a Vinca Minor Egyesület is támogatott. Az építéshez jelentős mennyiségű fűrészárura, mintegy 55 köbméternyi deszkára, fára volt szükség, amit a gelencei fűrésztelepek a faluvezetők első megkeresésére a helyszínre szállították, mások élelmiszerrel és egyéb apróságokkal segítették a kezdeményezést.

A kaláka résztvevői egy közösségi házat, zsindellyel fedett forrásteret, öltözőt, egy 3 x 3 méteres és 140 cm mély medencét, katlanjátszóteret építettek, napozóágyakat és eligazító táblákat szereltek. A Spirál-domb megálmodója és kivitelezője Péter Alpár képzőművész volt.

Hasonló helyek

Csiszár fürdő - Bálványosfürdő

Népi feredők

Büdös Feredő - Bölön

Népi feredők

Apor lányok feredője - Bálványosfürdő

Népi feredők

Bugyogó feredő - Zalánpatak

Népi feredők

Fortyogó fürdő - Székelypetőfalva

Népi feredők