„Az emberekkel meg kellett értetni azt, hogy most ez egy speciális helyzet, úgy az alkalmazottnak, mint a vállalkozónak” -interjú az Eleven Street Food tulajdonosával, Bunta Álmossal

„Az emberekkel meg kellett értetni azt, hogy most ez egy speciális helyzet, úgy az alkalmazottnak, mint a vállalkozónak” -interjú az Eleven Street Food tulajdonosával, Bunta Álmossal


Folytatjuk interjúsorozatunkat, amelyben arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogyan érintik a háromszéki idegenforgalomban dolgozókat a koronavírus miatt hozott intézkedések. Ezúttal az Eleven Street Food tulajdonosát, Bunta Álmost kérdeztük.

Korábban is volt már kiszállítás nálatok. Hogyan érintett a koronavírus járvány?

Mint minden vendéglátóst, szerintem ugyanúgy érintett minket is. A forgalmunk jelentősen lecsökkent, át kellett kicsit profilálódjunk, hogy minél több kliensnek tudjuk az igényeit kielégíteni, tehát folytatjuk a kiszállításos tevékenységet.

Milyen átszervezéseket hoztak az életetekben, illetve a vállalkozás életében a járvány miatti intézkedések?

Eléggé jelentős a változás, azt kell mondjam. Tehát azáltal, hogy kicsit visszaestek a mutatóink, az emberekkel meg kellett értetni azt, hogy most ez egy speciális helyzet mindenkinek, úgy az alkalmazottnak, mint a vállalkozónak. Teljesen átalakítottuk a konyhát, gondolkoztunk, hogy tudnánk még több menüvel előrukkolni, mivel tudnánk a jelenlegit még feldobni, hogy életben maradjunk.

Ha már szóba került a menü, beszélnél kérlek arról, hogy milyen típusú ételek találhatók nálatok?

A fő profil a hamburger, tehát mindenféle típusú hamburgereket készítünk. Néha be szoktunk dobni heti ajánlatba speciálisabb fogásokat, persze promoválva a különböző közösségi oldalakon. Így próbáljuk a kínálatunkat kicsit színesebbé és vonzóbbá tenni, megdobni az egészet gyakorlatilag.

Mennyire volt nehéz alkalmazkodni, betartani a szabályokat, hogy tudjatok továbbra is működni a járvány idején? Milyen intézkedéseket vezetettek be?

Először is komolyan vettük a hatóságok részéről a megszorításokat. A különböző higiéniai előírásoknak megfelelően lépéseket tettünk. Szájmaszkot viselünk, ami megnehezíti nagyon a munkát. Konyhán amúgy is elég nehéz, egy forró környezetben dolgozni. Folyamatosan fertőtlenítünk, amitől szárad ki a kezünk állandóan. A megszokotthoz képest most még nagyobb hangsúlyt fektetünk az utcai ruházat lecserélésére, tehát cipőtől kezdve a teljes ruházatot lecseréljük, úgy megyünk be már a konyha részbe és úgy kerülnek érintkezésbe az élelmiszerrel.
Még hoztunk olyan lépéseket, amivel szerintem város szinten az elsők között vagyunk. Van mobil POS-ünk, amit a futárunk mindig magával visz, így lehetőséget biztosítva azok számára, akik kártyával szeretnének a helyszínen fizetni.

Mit gondolsz a jövőt illetően?

Ezt nagyon jó lenne előre látni. Én úgy gondolom, hogy itt megint csak annak lesz előnye a vendéglátó piacon, aki rendelkezik kerthelyiséggel. Valószínű, hogy az emberekben ott lesz még ez a félelem, viszont szép lassan el kell induljon a gazdaság, mert szerintem tarthatatlan most már ez az állapot. Az életnek mennie kell tovább. Úgy gondolom, hogy szép lassan visszaalakul.

Az Eleven Street Food-ot megtalálják Sepsiszentgyörgyön, a Csíki utca 11-es szám alatt, hétköznapokon 12-től este 8 óráig lehet rendelést leadni a 0799 663581-es telefonszámon, Facebookon (https://www.facebook.com/elevenstreetfood/) vagy az ospatarul.ro oldalon keresztül.

Hasonló helyek

„Úgy gondolom, hogy az idei év még nehéz lesz, a jövő év még lábadozó” – interjú Bálinth Zoltánnal, az árkosi Vasaló Ház tulajdonosával
Tudta, hogy Háromszéken van 300 éves szűz erdő?
„Az elmúlt időszakban teljes belső felújításon esett át a központ” – interjú Szőke Zsolttal, a Hatolykai fürdőközpont menedzserével
„Az emberek kívánják azt, hogy pihenjenek, hogy nyugalomban legyenek, úgyhogy én pozitív vagyok, ami a belföldi turizmust illeti” – interjú Albert Zoltánnal, a Saciova Hills marketingfelelősével
„A városért, a vendégeinkért vagyunk nyitva” – interjú Bartók Gabriellával, a sepsiszentgyörgyi strandot működtető Sepsi ReKreatív eladási és marketing vezetőjével