Dálnoki református templom

Dálnoki református templom

Erődített templomok és templomok


Esemény

Nyitva
Esemény

Address

Biserica reformată, Dalnic, Romania

Telefonszám

Leírás

A település kőtemploma feltételezhetően a XIII. század második felében épühetett. a XV. század végén, XVI. század elején teljesen lebontották és helyére egy nagyobb méretű, szélesebb templom épült későgótikus stílusban.  A XV. században már várfal vette körül. 1791-1797 között újjáépítik a várfalban lévő tornyot, ami sajnálatos módon 1798-ban leomlott.  1802-ben földrengés rongálja a templomot, melynek következtében jelentősen átalakították.  1806-ban lebontják a szentély részt a diadalívvel együtt és meghosszabítva kelet felé, egyenes záródásura építik újra. 1818-ban befalazzák a déli kaput, és megépítik a déli portikuszt bejárattal, valamint a külső karzatfeljárót a keleti oldalon.  1864-ben teljes tetőcserére került sor. 1912-ben lebontják a várfalat, 1914-1922 között felépül a déli portikuszhoz ragasztott új torony. 1977-ben újra földrengés rongálja meg a templomot. A földrengés okozta törmelék eltávolításakor került elő a nyugati fal belső oldalán levő róvásírásos felirat, valamint a nyugati és északi oldalon végigfutó gót betűs latin felirat, melynek  keletkezési ideje a XV-XVI. századra tehető. A róvásfelirat  sok úgynevezett ligatúrát tartalmaz, ami miatt több lehetséges megfejtés is született az idők folyamán. Volt aki a „Dánok” szót vélte benne felfedezni,  Mike Bálint és Kósa Ferenc olvasata: „Kádár István esdik urának, Istenének porig”, Zomorainé Cseh Mártánál  „Add reggelre édes asszony képed Istennek” jelenik meg. Technikájára nézve a karakterek karcolva, karcolva és festve, valamint csak festve kerültek a falra. A gót betűs latin felirat fordítása: „ az Úr 1526. esztendejében Szent Katalin templomának fedele és boltozata megkezdetett, felépíttetett és befejeztetett …omelh vezető kőműves által, szeptember 29-én”.
A templombelső berendezési tárgyai közül említést érdemel a 1765-ben készült úrasztala, mely a szászbudai Gregorius Rösler asztalosműhelyében készült, dálnoki Miklós Péter adományaként, valamint a szószékkorona, amelynek legrégebbi  felirata 1779-es. A festett pad- és karzatelők Hervai Katalin és Mike József munkái.
Az Egyházközség birtokában három harang van. Az elsőt 1530-ban öntötték, majd 1799-ben Brassóban Andrásofszki mester műhelyébe újraöntötték. Felirata: „EZERÖTSZÁZHARMINTZBAN ÚJ S RITKA VOLTAM, EZERHÉTSZÁZKILENTZVENNYOLTZIG SZOL. …DÁLNOKNAK TORNYOSTÓL LEROMLOTTAM, EZERHÉTSZÁZKILENTZVENKILENTZBEN BRASSÓBAN ÚYULTAM.” A második harangot 1926-ban a türingiai Schilling és Latterman gyárban öntötték. Felirata: „ELŐDÖMET HARCBA VITTÉK, ÉN A BÉKÉT HIRDETEM, AZ ÉLŐKET ÉLNI HÍVOM A HALOTTAKAT ELSIRATOM. ÖNTETTE A DÁLNOKI REF. EGYHÁZ HÍVEINEK ADOMÁNYÁBÓL 1926-BAN.” A legifjabb harangunkat 1995-ben öntötték Marosvásárhelyen. Felirata: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk.. Róm. 8,31 Dálnok 1995, Öntötte Rácz Sándor és fiai M.VÁSÁRHELY.”

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, szívesen látjuk közösségünkben, hogy élőben is megmutathassuk ezt az értékes templomot környezetével együtt.

Előzetes egyeztetés alapján a templomot csoportok látogathatják a látogatási időn kívül is!


Photo Gallery

Hasonló helyek

"Szent Mihály" római katolikus templom

Erődített templomok és templomok

Illyefalvi református vártemplom

Erődített templomok és templomok

Sepsiszentgyörgyi református vártemplom

Erődített templomok és templomok

Nagyajtai vártemplom

Erődített templomok és templomok

Gelencei Szent Imre római katolikus műemléktemplom

Erődített templomok és templomok