Kovászna Megyei Közösség
Rendezvényszervező
Leírás
Kovászna Megyei Közösség
Hasonló helyek
Rendezvényszervező
Az Őszi Sokadalom a város ünnepe, amelyet augusztus utolsó hétvégéjén szervezünk meg. 2012-ben új csapattal és új arculattal vágtunk bele a szervezésbe, azzal a céllal, hogy minél több új helyszínt és programot kínáljunk városunk lakóinak és a környező városokból és falvakból idelátogató vendegéknek.
Ahogyan az a település nevében is szerepel, Kézdivásárhelyt már a középkorban vásárosok központjaként tartották nyilván, s a történelem folyamán a kezdeti Torja vására kisipari céhek, neves mesteremberek, kézművesek találkozóhelye lett. E piactérnek köszönhetően alakult ki egyedülálló, UNESCO-világörökségi kincsekhez méltó, udvarteres főtere is.
A város önkormányzata tehát mindenkori feladatának tesz eleget azzal, hogy időközönként megidézi a múltat, újra és újra megtöltve élettel az egykori piacteret. Kitűnő alkalom erre az aratási és a szüreti örömünnepek között, évente megszervezendő Őszi Sokadalom, az értékek szüreteként emlegetett városünnep.
A városnapok fő területe a kézműves kiállítás és vásár, hiszen Kézdivásárhely a céhek és a hagyományok települése. A főtéren e célból kényelmes sátrakat és kirakodó standokat biztosítunk a portékáikat értékesíteni kívánó vásárosoknak, népművészeknek, emellett pedig letisztult programsorozattal készülünk, amely minden korosztályt és minden társadalmi réteget a központi térre csalogat. Nagyszínpadi koncertekben is bővelkedünk, a repertoárt úgy állítjuk össze, hogy a fiatalok, a középkorosztály és az idősebbek is szívesen csápoljanak egy-egy koncerten.
Honlap: www.oszisokadalom.ro
Târgu Secuiesc 525400, Romania
Rendezvényszervező
Az Árkosi Kulturális Központ a művészet és a kulturális oktatás fontos helyszíne. Az intézmény koncerteket, kiállításokat és alkotótáborokat szervez, támogatva mind a már befutott művészeket, mind a tehetséges fiatalokat. Eseményeivel Kovászna megye kulturális életét gazdagítja.
Str. Oltului, nr. 6, Sfântu Gheorghe, Covasna
1 esemény
Rendezvényszervező
Zárva
Kézdivásárhely Erdély legkeletibb pontján fekszik, a céhek és az udvarterek városaként tartják számon. Gábor Áronról elnevezett főterén található a polgármesteri hivatal, amely a város adminisztratív teendőit látja el. Itt tartja üléseit a városi tanács, itt szervezik az augusztusi Őszi Sokadalom városünnepet, ebben az épületben tömörül minden, ami a várossal kapcsolatos. A polgármesteri hivatal épülete egykoron Takarékpénztárként működött.
Piața Gábor Áron, Târgu Secuiesc 525400, Romania