„Úgy gondolom, hogy az idei év még nehéz lesz, a jövő év még lábadozó” – interjú Bálinth Zoltánnal, az árkosi Vasaló Ház tulajdonosával


Az árkosi Bálinth Zoltán már gyerekkorától gyűjti a régi tárgyakat. Tizenöt évesen elbiciklizett a csernátoni Haszmann Pál Múzeumba, és az akkori igazgató Haszmann Pál kérésére régiségeivel bő két évig gyarapította a múzeumot. Idővel arra gondolt, hogy tárgyait otthon gyűjti, reménykedve abban, hogy falujában, Árkoson is lesz lehetőség múzeumot nyitni. Ez az álma teljesült, a múzeum napjainkban már látogatókat is fogad. A szolgáltatásait kibővítve, mára már egy kis panzióban is fogadja vendégeit.

Bemutatná a szálláshelyet? 
A Vasaló Ház 2018 óta működik, nevét a gyűjteményemről kapta. Vendégeinket összesen nyolc két- és háromágyas szobákkal várjuk. Mindegyik szobánk kintről nyílik, a régi épületet úgy újítottunk fel, hogy mindegyik szobának a szabadból nyíló bejárata legyen, valamint mindegyiknek van saját fürdőszobája. Fogadunk kisállatokat, ugyanakkor a családok számára kedvezményeink is vannak. Az udvaron van játszótér, illetve egy benti játszósarok is.

Mivel tölthetik szabadidejüket az ide látogató turisták?
A hozzánk látogatóknak elsősorban az árkosi múzeumot ajánljuk, itt megtalálható a bölcsőtől a koporsóig minden, napjainkra nyolcezernél is több régiség gyűlt össze, ugyanakkor a kiállítás részét képezi egy 426 darabból álló vasalógyűjtemény is. De ugyanakkor van egy mézeskalács készítő család is a faluban, ahol kézműves foglalkozáson vehetnek részt a turisták, van egy lovarda is, a Barabás Lovarda, amit mindenkinek ajánlunk, aki szeretne aktívan kikapcsolódni. Vagy lehet a környéken sétálni, túrázni is, közben pedig gyógynövényeket gyűjteni, ilyenkor én megyek a vendégekkel és az évszaknak megfelelően elmondom, hogy milyen növényeket lehet gyűjteni.

A koronavírus második hulláma javában zajlik, miért érezhetik Önöknél mégis biztonságban a turisták magukat?
A legfontosabb, hogy minden vendég után fertőtlenítünk, ugyanakkor minden szobánk a szabadtérről nyílik, tehát nem kell folyóson átmenjen a vendég, a friss levegőről nyit be a szobába. Ezen kívül természetesen betartunk minden előírást, van kihelyezve kézfertőtlenítő, védőmaszk. Figyelünk a vendégek fogadására is, ki vannak jelölve a távolságok, ami miatt nem alakul ki torlódás, nagyobb tömeg.

Hogyan látja a hosszú távú jövőt?
Úgy gondolom, hogy az idei év még nehéz lesz, a jövő év még lábadozó. Nem lesz vége egyik napról a másikra a járványnak, nem fog egy könnyen visszaállni az élet a régi kerékvágásba. Az emberek még bizonytalanok, anyagilag megviseli őket ez az időszak. 


Hasonló helyek

Tudta, hogy Háromszéken van 300 éves szűz erdő?
„Az elmúlt időszakban teljes belső felújításon esett át a központ” – interjú Szőke Zsolttal, a Hatolykai fürdőközpont menedzserével
„Az emberek kívánják azt, hogy pihenjenek, hogy nyugalomban legyenek, úgyhogy én pozitív vagyok, ami a belföldi turizmust illeti” – interjú Albert Zoltánnal, a Saciova Hills marketingfelelősével
„A városért, a vendégeinkért vagyunk nyitva” – interjú Bartók Gabriellával, a sepsiszentgyörgyi strandot működtető Sepsi ReKreatív eladási és marketing vezetőjével
„Főként óvatosságból, sokan választják a külföldi utazás helyett a belföldi nyaralás lehetőségét” – interjú Csillag Leventével, a Panorama Boutique Hotel menedzserével