„Szerintem inkább meg kell tanulni ezzel a vírussal élni, mint ahogy minden más vírussal, betegséggel is, persze betartva az óvintézkedéseket” – interjú Kovács Istvánnal, a sepsiszentgyörgyi Park Hotel tulajdonosával

„Szerintem inkább meg kell tanulni ezzel a vírussal élni, mint ahogy minden más vírussal, betegséggel is, persze betartva az óvintézkedéseket” – interjú Kovács Istvánnal, a sepsiszentgyörgyi Park Hotel tulajdonosával


A Visit Covasna Safe Place kampányunk során a háromszéki szállásadókat kérdeztük arról, hogy hogyan érintették a koronavírus miatt bevezetett megszorítások, mivel töltötték az elmúlt, közel két hónapot, valamint arról, hogy hogyan készültek az újranyitásra. 

Beszélne röviden a szálláshelyről? 

A szálloda 1968-ban épült 1998-ban privatizálták és 2009-től magáncégként működik. A szállodában jelenleg harminc szoba van, amiből három szoba franciaágyas és van két lakosztály is. 

Mennyire volt nehéz alkalmazkodni a koronavírus miatt hozott intézkedésekhez? Mivel foglalkoztak az elmúlt időszakban?

Amikor jött a vírus még 1-2 vendég volt, majd egy adott pillanatban nem volt egy sem. Szerintem az első héten be is pánikoltak az emberek, mert nem tudták, hogy mennyire veszélyes a vírus és mire kell felkészülni. A törvény értelmében mi elengedtük a teljes személyzetet kényszerszabadságra. Kihasználtuk ezt az időt és most is folyamatban vannak a felújítások. Felújítjuk mind a harminc szobát, új bútort, új függönyöket, új matracokat, új szőnyegeket, új fürdőszobát kapott az egész szálloda. 

Hogyan készülnek a nyitásra? Milyen óvintézkedéseket vezettek be? 

Végignézve a törvényt mi már megvásároltuk és beszereztük a fertőtlenítő szőnyeget a bejárathoz, megvásároltuk a hőmérőt. Minden szobában helyeztünk el egy kis tubus fertőtlenítőszert és egy csomó ilyen apró intézkedéseket vezettünk be, valamint felkészítettük a kollégákat is, hogy mire figyeljenek oda. Például, hogy ne tolakodjanak a vendéggel, de azért ajánlják, hogy meg kell mérni a hőmérsékletüket. Betartjuk azokat az előírásokat, amelyeket most törvényszerűen orvosok és szakemberek hoztak meg.

Hogyan látja a jövőt? 

Én lépcsőzetesen látom a visszaépülést. Ha megengedik a szállodáknak a működését, elvárnám, hogy engedélyezzék a belső teraszok és a nyári kerteknek a működését is, hogy a vendégeket tudjuk kiszolgálni is. Nagyon jónak találom azt is, hogy meghosszabbították a vakációs jegyek lejárási idejét. Szerintem inkább meg kell tanulni ezzel a vírussal élni, mint ahogy minden más vírussal, betegséggel is, persze betartva az óvintézkedéseket.



Hotel Park

Hasonló helyek

„Úgy gondolom, hogy az idei év még nehéz lesz, a jövő év még lábadozó” – interjú Bálinth Zoltánnal, az árkosi Vasaló Ház tulajdonosával
Tudta, hogy Háromszéken van 300 éves szűz erdő?
„Az elmúlt időszakban teljes belső felújításon esett át a központ” – interjú Szőke Zsolttal, a Hatolykai fürdőközpont menedzserével
„Az emberek kívánják azt, hogy pihenjenek, hogy nyugalomban legyenek, úgyhogy én pozitív vagyok, ami a belföldi turizmust illeti” – interjú Albert Zoltánnal, a Saciova Hills marketingfelelősével
„A városért, a vendégeinkért vagyunk nyitva” – interjú Bartók Gabriellával, a sepsiszentgyörgyi strandot működtető Sepsi ReKreatív eladási és marketing vezetőjével