Tájékoztató a COVID-19 fertőzéssel kapcsolatosan


Romániában is jelen van az új koronavírus okozta fertőzés (COVID-19) és rohamosan terjed. Tudva, hogy Kovászna megyében is regisztráltak esetet, felhívjuk a figyelmet, hogy a háromszéki látogatásuk során fordítsanak kiemelt figyelmet az alábbiakra.

A vírus leginkább cseppfertőzéssel terjed: köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe, és a közelben tartózkodó személyekre. Fertőzött felületek és tárgyak megérintésével a vírus a kézre kerülhet, az arc, a száj, az orr érintésével bejuthat a szervezetbe. A fertőzés kockázatát jelentősen csökkentheti a gyakori kézmosás, lehetőleg szappanos vízzel vagy legalább 60% alkoholtartalmú kézfertőtlenítővel. Tüsszentés és köhögés esetén ajánlott a papírzsebkendő használata, amit azonnal ki kell dobni, majd alapos kézmosás javasolt. A megszokott érintkezési, üdvözlési formákat, például a kézfogást, a puszit, a baráti ölelést tanácsos mellőzni.

A koronavírus jellemző tünetei között szerepel a láz, száraz köhögés, légszomj, de előfordulhat izomfájdalom, torokfájás, orrdugulás, hasmenés, orrfolyás és fáradtság is. Lázas beteggel lehetőség szerint kerülni kell az érintkezés minden formáját.

A koronavírussal kapcsolatos információkért a 0800800358-as zöld számot kell hívni, de sürgősségi esetekben, ha felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja a 112-es egységes segélyhívó számot kell tárcsázni.
Ugyanakkor fontos tudni, hogy a fertőzöttek 80 %-a speciális kezelések nélkül is meggyógyul, valamint 6 esetből 1-nél alakul ki súlyosabb tünet. Pánikra ugyan nincs ok, de fontos a megelőzés!

Elővigyázatossági intézkedésként a koronavírus megfékezése érdekében bezártak a megyében működő kulturális intézmények, így a Tamási Áron Színház, Cimborák Bábszínház, M Studio, Andrei Mureșanu Színház, Háromszék Táncegyüttes, Kónya Ádám Művelődési Ház és a Művész Mozi is. Továbbá a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Székely Nemzeti Múzeum, a Keleti Kárpátok Nemzeti Múzeuma, a Székelyföldi Vadászati Kiállítás, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér és az Erdélyi Művészeti Központ sem fogad vendégeket. Valamint a sport- és szabadidős létesítmények egy része sem lesz nyitva: a sepsiszentgyörgyi uszoda, a sugásfürdői kezelőközpont és a Sugás Spa, és a Sepsi Aréna melletti fedett műjégpálya.

Hasonló helyek

A Transylvanian BBQ Festival elmarad
Napi 50 meleg étel az egészségügyben dolgozók számára
Elmarad a Transylvanian BBQ Festival 2020-as kiadása
Segítsen a megyében dolgozó orvosoknak, ápolóknak és egészségügyi szakembereknek!
Elhalasztottuk a Visit Covasna Gálát