„Mindent újra kell gondoljunk, figyelembe véve a mostani helyzetet, amihez folyamatosan alkalmazkodunk” – interjú Pătru Constantinnal, a kézdivásárhelyi Club For You tulajdonosával

„Mindent újra kell gondoljunk, figyelembe véve a mostani helyzetet, amihez folyamatosan alkalmazkodunk” – interjú Pătru Constantinnal, a kézdivásárhelyi Club For You tulajdonosával


Interjúsorozatunk folytatásaként a kovásznai és kézdivásárhelyi éttermek, pizzázók és gyorséttermek tulajdonosait kérdeztük arról, hogy hogyan érintették vállalkozásukat a koronavírus miatt hozott intézkedések, hogyan tudták leküzdeni ezt az időszakot és hogyan maradtak talpon.

Mesélne az étteremről, mióta működik, milyen ételek találhatóak a menüben?

2005 július 27-től vagyunk nyitva, ebben az évben leszünk 15 évesek, a piacon étteremmel, pizzázóval, házhozszállítással, de mozival és klubbal is jelen vagyunk.

Hogyan érintették a vállalkozást a koronavírus miatt hozott óvintézkedések? Mennyire volt nehéz alkalmazkodni a megszorításokhoz?

Ebben a periódusban csak a kiszállítás rész működik. Amint bevezették a szükségállapotot, mi megszerveztük ezt a tevékenységet és el kezdtük promoválni. A közösségi hálókon aktívabban promóztuk magunkat. A szomszédos településekre is kiterjesztettük a kiszállítási útvonalat, el egészen Kovászna, Bereck és Dálnokig. Sajnos 8 alkalmazottat tecknikai munkanélküliségre küldtünk, én pedig másik 8 alkalmazottal folytatom a munkát.

Milyen óvintézkedéseket vezettek be?

Minden alkalmazottnak van maszkja és védőkesztyűje, van fertőtlenítőszer, de még mielőtt a tevékenységet lezárták volna, március 18-án, mi a bejárathoz fertőtlenítőszereket tettünk ki. Folyamatosan fertőtlenítettük azokat a tárgyakat, amelyekkel mind az ügyfelek, mind a személyzet és a kézbesítők érintkeztek. Útközben alkalmazkodtunk, de nagyon gyorsan. Lezártam a tevékenységet, és visszaküldtem azokat az árukat, amelyeket például a bárban már nem adunk el. Még ha veszteségben lennénk is, akkor is folytatnánk. Nem normális egy tevékenységet bezárni, különösen ha állandó kapcsolat van a nyilvánossággal a házhozszállítás részében.

Mit gondol a jövőt illetően?

Mindent újra kell gondoljunk, figyelembe véve a mostani helyzetet, amihez folyamatosan alkalmazkodunk, mert nem látom, hogy mikor fog ez teljes mértékben lezárulni. Várjuk a kormány határozatát, hogy legalább a teraszt tudnánk megnyitani június 1-je után. Több mint valószínű, hogy ha megengedik, hogy megnyissuk, akkor rendezünk egy szabadtéri ünnepséget, mert tudjuk, hogy fiatalok körében nagy az igény, hogy saját korosztájukkal bulizhassanak.

Hasonló helyek

„Úgy gondolom, hogy az idei év még nehéz lesz, a jövő év még lábadozó” – interjú Bálinth Zoltánnal, az árkosi Vasaló Ház tulajdonosával
Tudta, hogy Háromszéken van 300 éves szűz erdő?
„Az elmúlt időszakban teljes belső felújításon esett át a központ” – interjú Szőke Zsolttal, a Hatolykai fürdőközpont menedzserével
„Az emberek kívánják azt, hogy pihenjenek, hogy nyugalomban legyenek, úgyhogy én pozitív vagyok, ami a belföldi turizmust illeti” – interjú Albert Zoltánnal, a Saciova Hills marketingfelelősével
„A városért, a vendégeinkért vagyunk nyitva” – interjú Bartók Gabriellával, a sepsiszentgyörgyi strandot működtető Sepsi ReKreatív eladási és marketing vezetőjével