„Számítottunk a tavaszra, számítottunk a szezonra, de ezt keresztül húzta a globális járvány” – interjú a Csíra konyha tulajdonosával, Csikós Hunorral

„Számítottunk a tavaszra, számítottunk a szezonra, de ezt keresztül húzta a globális járvány” – interjú a Csíra konyha tulajdonosával, Csikós Hunorral


A koronavírus világméretű járvány jelentősen éríntette és befolyásolja a háromszékiek életét is. Ideiglenesen bezártak kedvenc helyeik, gyakorlatilag az otthonaik falai közé kényszerültek. De jelentősen érintette a vállalkozók, az idegenforgalomban dolgozók életét is. Kíváncsiak voltunk arra, hogy egy-egy vendéglátó egység hogyan próbál alkalmazkodni az adott helyzetben, hogyan próbálja meg a legjobbat kihozni belőle. A Csíra tulajdonosát, Csikós Hunort kérdeztük.

Hogyan érintett titeket a koronavírus járvány?

Meglepődtünk nagyon. Nem számítottunk arra, hogy a mi életünkben jöhet egy ilyen dolog. Mivel még csak télen, december elején nyitottuk meg az ebéd részlegünket és kezdtük el azt, amit igazán szeretnénk csinálni, számítottunk a tavaszra, számítottunk a szezonra, arra, hogy úgymond belendüljünk. De ezt egy kicsit keresztbe húzta ez a globális járvány, de nincs, amit csináljunk, úgyhogy alkalmazkodunk.

Adott a helyzet, hogyan tudtatok ezen túllépni?

Úgy léptünk túl, hogy megpihentünk, mert az elmúlt több, mint fél évben nem nagyon volt nekünk szabadnapunk, rengeteget dolgoztunk. Nagy fába vágtuk a fejszénket és ezért rengeteg dolgunk volt. Az első reakciónk az volt, hogy jaj de jó, meg tudunk pihenni, ezt meg is tettük, rá pár hétre nekiálltunk és megterveztük a kiszállítást, mert valamit így is- úgy is kell csináljunk. Úgyhogy alkalmazkodunk, nekiálltunk a kiszállításon dolgozni és sikerült is elindítani.

Gondolkodtatok már korábban is a kiszállításon, vagy csak kimondottan a járvány kényszerített erre?

Terveztük már korábban is, hogy kiszállítsunk, de nem hiszem, hogy ilyen gyorsan sikerült volna, mert az ember mikor benne van valamiben és el van kényelmesedve, akkor nehéz, hogy még többet vegyen a vállára. De így most össze tudtuk kapni magunkat, segített a járvány abban, hogy hamarabb elindítsuk a kiszállítást, mint ahogy gondoltuk volna.

Milyen átszervezéssel járt ez?

A mi helyzetünk elég egyedi, mert nincs pincér személyzetünk, nekünk csak konyhai csapatunk van. Nálunk annyi változott, hogy kicsivel több időnk van elkészíteni a kaját, benti fogyasztáskor 15 perc az elkészítési és tálalási standardunk, most körülbelül fél óránk van rá, a logisztika miatt, amit most tanulunk. Érdekes számunkra, mert egy új dolog.

Mennyire volt egyszerű alkalmazkodni, betartani a szabályokat, hogy tudjatok továbbra is működni?

Nekünk annyiban volt ez más, hogy mindig is odafigyeltünk a higiéniára, de most még jobban oda kell. Nehezebb maszkban, kesztyűben dolgozni. Furcsa intézkedéseket kellett behozni, például mielőtt belépünk a konyhába fertőtlenítő tálcán megyünk keresztül. Nehéz volt megszokni, hogy abba bele kell lépni le kell fertőtleníteni magunk és a konyhában behozott élelmiszerek csomagolását is alaposan le kell fertőtleníteni. De egyéb szabályokat is be kellett hoznunk.

Mit gondolsz a jövőt illetően? Meddig tudjátok ezt így csinálni?

Mivel ez egy nagyon új dolog, nem tudjuk, hogy ezt meddig tudjuk csinálni és úgymond mennyire fog ennek keletje lenni, de mi megteszünk mindent, hogy vigyük tovább. Óriási lehetőséget látunk abban, hogy olyan ételeket tudunk kínálni, ami immunerősítő meg vitamindús, főleg így tavasszal, meg főleg a járvány idején. Ezzel fel tudjuk hívni a figyelmet arra is, hogy a változatos és a teljes értékű étrend mennyire fontos.

Beszélnél kérlek a konyháról? Milyen ételek találhatók nálatok?

A mi konyhánkról érdemes tudni azt, hogy nem használunk fagyasztott termékeket, nem használunk mikrót, nem sütünk olajban. Próbálunk minél inkább az egészségesebb ételek fele hajlani. A menüben összeválogattuk a világ különböző pontjairól a különböző konyhák jellegzetességeit, egy kicsit tettünk a mexikói konyhából, kicsit az olaszból, amit ismernek az emberek, de tettünk thai vagy indiai izesítésű ételeket is. Igyekszünk ezeket mindig bővíteni és igyekszünk olyan ételeket betenni a menübe, ami máshol nem szerepel.

A Csíra konyhája hétköznapokon 12 órától este 8 óráig működik, rendelni a 0751833509-es telefonszámon vagy a Facebook oldalukon (https://www.facebook.com/csirakitchen/) lehet.

Hasonló helyek

„Úgy gondolom, hogy az idei év még nehéz lesz, a jövő év még lábadozó” – interjú Bálinth Zoltánnal, az árkosi Vasaló Ház tulajdonosával
Tudta, hogy Háromszéken van 300 éves szűz erdő?
„Az elmúlt időszakban teljes belső felújításon esett át a központ” – interjú Szőke Zsolttal, a Hatolykai fürdőközpont menedzserével
„Az emberek kívánják azt, hogy pihenjenek, hogy nyugalomban legyenek, úgyhogy én pozitív vagyok, ami a belföldi turizmust illeti” – interjú Albert Zoltánnal, a Saciova Hills marketingfelelősével
„A városért, a vendégeinkért vagyunk nyitva” – interjú Bartók Gabriellával, a sepsiszentgyörgyi strandot működtető Sepsi ReKreatív eladási és marketing vezetőjével