„Mi, amit nyújtani szeretnénk az ide érkező vendégnek, az egy élmény, ami magában foglalja a szállást, magát azt a tényt, hogy egy történelmi épületben, egy kastélyban szállnak meg” – interjú a Daniel kastélyszálló tulajdonosával

„Mi, amit nyújtani szeretnénk az ide érkező vendégnek, az egy élmény, ami magában foglalja a szállást, magát azt a tényt, hogy egy történelmi épületben, egy kastélyban szállnak meg” – interjú a Daniel kastélyszálló tulajdonosával


A Visit Covasna Safe Place kapányunk következő állomásaként a háromszéki kastélyokba látogattunk el. Az olaszteleki Daniel kastélyszálló tulajdonosával beszélgettünk az elmúlt időszakról. 

Beszélne röviden a szálláshelyről?

A Daniel kastélyszálló most már hatodik éve működik, először a Daniel-kastély épületét újítottuk fel és 8 szobával kezdtük el a működést, és körülbelül egy éve bővítettük ki a felújított kiskastély épületével további 12 szobával. Tehát most a teljes turisztikai létesítmény 20 szobából áll, az azt kiszolgáló étteremből, illetve a kiskastély pincéjében elhelyezkedő SPA részlegből. Mi, amit nyújtani szeretnénk az ide érkező vendégnek, az egy élmény, ami magában foglalja a szállást, magát azt a tényt, hogy egy történelmi épületben, egy kastélyban szállnak meg.

Mennyire volt nehéz alkalmazkodni a koronavírus miatt hozott intézkedésekhez? Mivel foglalkoztak az elmúlt időszakban?

Az év elején még, eddigi működésünk legjobb évére készültünk, befektetéseket eszközöltünk, tartalékainkat egészítettük ki, és aztán igazából egyik napról a másikra lettek visszamondva a foglalások, március közepén. Rendelkezésektől függetlenül kezdtek az emberek egyik napról a másikra nem utazni, tehát az összes foglalást lemondták, úgyhogy teljesen egyértelművé vált, hogy be kell zárnunk, és egészen március közepétől mostanig zárva voltunk, a csapat technikai kényszerszüneten van, megpróbáltuk kihasználni ezt az időt arra, hogy felújítsunk, szépítgessünk. És vártuk, hogy mit hoz a jövő, most már szerencsére kezd világosodni a helyzet, bár a rendelkezések napról napra ellentmondanak egymásnak, de látjuk azt, hogy hamarosan el fog indulni a turizmus, és teljes erőnkből arra készülünk, hogy ezt meg tudjuk tenni biztonságosan, ugyanakkor úgy, hogy megpróbáljuk a vendégnek ugyanazt a kellemes élményt nyújtani, mint a helyzet előtt. 

Most már fogadnak vendégeket is, hogyan készültek a nyitásra? Milyen óvintézkedéseket vezettek be? 

Természetesen átnéztük, auditáltuk a takarítási és fertőtlenítési procedúráinkat, a szereket, amiket használunk, de ez igazából egy olyan dolog, ami eddig is adott volt. Amit a jelenlegi helyzetben megpróbálunk, hogy úgy fogadni a vendéget, hogy meglegyen a teljes kényelme és az intimitása. Meg van az a luxusunk, hogy tágas udvaron helyezkednek el az épületek, két épületbe hét különböző bejárati ajtón lehet bejutni, ezért úgy találtuk ki a működést, hogy a vendégeknek az épületben is tágas privát tereket tudjunk biztosítani. Első fázisban mindenképpen csak limitáltan fogjuk a kapacitást értékesíteni, és úgy szerveztük meg az egész működést, hogy a vendég minden eddigi szolgáltatást, élményelemet tudjon használni, anélkül, hogy közvetlen kapcsolatba kellene kerüljön bárkivel is. Konkrétan érkezés előtt kell neki  online bejelentkeznie, erre egy applikáció áll a rendelkezésére, azon keresztül tud majd szobaszervizbe ételeket rendelni, azon keresztül tud távozáskor kijelentkezni és fizetni a bankkártyájával, anélkül, hogy személyes kapcsolatba kellett volna bárkivel is kerülnie. Ezt is megpróbáltuk kicsit történetbe csomagolni úgy, hogy a vendégélmény továbbra is megmaradjon, tehát a vendégnek a visszaigazoló levélben megküldjük, ha már kastélyba érkezik, hogy rendelkezésére bocsátunk egy online komornyikot. Megpróbáljuk ezt a helyzetet is kicsit történetté, játékká alakítani és bevonni a vendéget abba, hogy együttműködjön velünk, hogy közösen betartsuk a szabályokat.

Készülnek-e esetleg valamilyen különlegességgel?

Ami még egy nagyon fontos előrelépése ennek a periódusnak, az az, hogy közösen más nemesi turisztikai szállásadókkal, a miklósvári Kálnoky vendégházakkal, a zabolai Mikes-kastéllyal kialakítottunk egy turisztikai csomagot, egy közös turisztikai szolgáltatást, ahol egy kovászna megyébe érkező vendéget egy héten keresztül programokkal, teljes ellátással tudunk fogadni három kastélyban, három nemesi létesítményben, és ezáltal próbálunk egy valós alternatívát nyújtani például egy elmaradt külföldi utazásnak.

Mit gondol a jövőt illetően?

A pozitív énem azt mondja, hogy lesz az idén turisztikai szezon és az a sok turista, aki nem fog külföldre utazni, de mindenképp szeretne valahova kimozdulni, az országon belül fog maradni, országon belül fog mozogni és valós alternatívát fog keresni, arra, hogy élményeket szerezhessen itt az országban, nem csak biztonságos helyeket fognak keresni, hanem élményeket is és ilyen szempontból úgy gondolom, hogy jól vagyunk pozicionálva.

Hasonló helyek

„Úgy gondolom, hogy az idei év még nehéz lesz, a jövő év még lábadozó” – interjú Bálinth Zoltánnal, az árkosi Vasaló Ház tulajdonosával
Tudta, hogy Háromszéken van 300 éves szűz erdő?
„Az elmúlt időszakban teljes belső felújításon esett át a központ” – interjú Szőke Zsolttal, a Hatolykai fürdőközpont menedzserével
„Az emberek kívánják azt, hogy pihenjenek, hogy nyugalomban legyenek, úgyhogy én pozitív vagyok, ami a belföldi turizmust illeti” – interjú Albert Zoltánnal, a Saciova Hills marketingfelelősével
„A városért, a vendégeinkért vagyunk nyitva” – interjú Bartók Gabriellával, a sepsiszentgyörgyi strandot működtető Sepsi ReKreatív eladási és marketing vezetőjével