Nagyajtai vártemplom

Erődített templomok és templomok


Address

Aita Mare 527005, Romania

Leírás

A nagyajtai unitárius templomerőd a település legrégebbi építészeti és művészettörténeti épületegyüttese. Az 5 m magas fallal körülvett, két bástyával védett templomvár a település legmagasabb pontján, a „Varjúfészek” nevű dombon épült dokumentumok szerint a XVI. század második felében, illetve a XVII. század elején. Az erőd belső udvarán áll a XIV. századi késő gótikus, hálós boltozatú templom.
Legértékesebb elemei a kehely formájú szószék, amely négy kőből faragott kazettából tevődik össze, valamint az ugyancsak kőből faragott, 1710-ből származó korlát. Régiségét tekintve Erdély hatodik legrégibbi szószékeként tartják számon. Figyelemre méltóak a karzatot díszítő festett kazetták, amelyek a helyi népi motívumok elemeit hordozzák.

Photo Gallery

Hasonló helyek

Dálnoki református templom

Erődített templomok és templomok

Illyefalvi Református Vártemplom

Erődített templomok és templomok

Református vártemplom

Erődített templomok és templomok

Szent Imre Római-Katólikus Műemléktemplom

Erődített templomok és templomok