Ha Kovászna megyébe jössz, ki kell szállni az autóból és úgy körülnézni

Ha Kovászna megyébe jössz, ki kell szállni az autóból és úgy körülnézni


Kiss András István, országos idegenvezető, szabadidős programvezető és az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki szakosztályának tagja lassan húsz éve dolgozik turisztikai szabadidős programvezetőként. Javaslata a Háromszékre érkező turisták számára elsősorban, hogy gyalogosan, kerékpáron, lóháton vagy akár szekéren járják be a térséget, hiszen így eldugott helyekre is eljuthatnak, és olyan élményekben lehet részük, amelyek felejthetetlenné teszik az itt tartózkodásukat. Ugyanakkor szerinte érdemes több napot eltölteni a megyénkben, hiszen annyi a látnivaló, hogy nem lehet egy nap alatt bejárni mindent, úgymond belegyömöszölni egy kis hátizsákba.

A legérdekesebb, a legfontosabb látványosságok a romvárak. Igaz, azt gondolnánk, hogy magukban kevésbé látványosak, mint például a kastélyok, viszont egy tapasztalt túravezetővel rengeteg új információt megtudhatunk róluk.

„Ha Kovászna megyébe eljössz ki kell szállni az autóból, gyalogosan is kell menni, nem csak a jármű ablakán keresztül. Egy kissé poros kell lenni, egy kicsit gyalogolni kell, de megéri ezt megtenni.”- véli a túravezető.

Hasonló helyek

Top 5 téli tevékenység Kovásznán és környékén
5 téli program Sepsiszéken
Mesterségek és hagyományok
A legjobb Háromszéki lovardák
A 10 legjobb háromszéki cukrászda