„Bevezettük az összes óvintézkedést, amiket a hatóságok elrendeltek, továbbá kiegészítettük ezeket, ahhoz hogy biztonságba érezhessék magukat vendégeink” – interjú Ovidiu Olariuval, a Clermont Hotel marketing és foglalási igazgatójával

„Bevezettük az összes óvintézkedést, amiket a hatóságok elrendeltek, továbbá kiegészítettük ezeket, ahhoz hogy biztonságba érezhessék magukat vendégeink” – interjú Ovidiu Olariuval, a Clermont Hotel marketing és foglalási igazgatójával


Június 5-től megnyitott és a legnagyobb biztonságban várja vendégeit a kovásznai Clermont Hotel. A Visit Covasna Safe Place kampányunk következő állomásaként a szálloda marketing és foglalási igazgatóját, Ovidiu Olariut kerestük fel.

Mesélne egy keveset a szálláshelyről? Milyen szolgáltatásaik vannak?
A Clermont Hotel volt az első négy csillagos szálloda Kovászna városában és a megyéből ugyancsak az elsők között volt. 2010-ben fejeztünk be egy bővítést, ami megnövelte a hotel befogadóképességét, a mostani 106 szobára, amiből az összes négy csillagos értékelést kapott. Vegyes szolgáltatásokat próbálunk ajánlani, azért hogy egész évben megszakítás nélkül tudjunk működni, hogy ne csak a gyógykezelésekre alapozzunk.

Mivel tölthetik a szabadidejüket az ide látogató turisták?
Az elejétől fogva többféle szabadidős szolgáltatást ajánlottunk, amiket aztán időközben továbbfejlesztettünk – ide tartoznak a masszázs és wellness szolgáltatásaink, valamint egy benti úszómedence, ami ki lett bővítve egy jakuzzival. A szabadban vendégeink eltölthetik az idejüket a multifunkcionális tenisz- és futballpályán, lehet biciklizni, használni a mászófalat, a kötélpályát, továbbá lehet íjászkodni vagy asztaliteniszezni. Bent lehet tekézni, használni a konditermet, biliárdozni vagy asztaliteniszezni.

Milyen óvintézkedéseket vezettek be azért, hogy vendégeik biztonságba érezhessék magukat Önöknél?
Két irányba is intézkedtünk. Első sorban bevezettük az összes óvintézkedést, amiket a hatóságok elrendeltek, továbbá kiegészítettük ezeket, ahhoz hogy biztonságba érezhessék magukat a Clermontot választó vendégeink. Kiegészítő intézkedésként hoztuk a szobák UV lámpákkal való fertőtlenítését, tehát minden kijelentkezés után lefertőtlenítjük a szobákat ezekkel a lámpákkal a takarítást követően.

Hogyan látja a jövőt?
Az állam enyhítő határozataitól is függ, hogy ajánlani tudjuk-e az elkövetkező időszakban a teljes körű szolgáltatásainkat, azért, hogy meg tudjuk menteni a 2020-as évet és előkészítsünk egy sokkal jobb 2021-et. Jelenleg optimisták vagyunk.

Hasonló helyek

„Úgy gondolom, hogy az idei év még nehéz lesz, a jövő év még lábadozó” – interjú Bálinth Zoltánnal, az árkosi Vasaló Ház tulajdonosával
Tudta, hogy Háromszéken van 300 éves szűz erdő?
„Az elmúlt időszakban teljes belső felújításon esett át a központ” – interjú Szőke Zsolttal, a Hatolykai fürdőközpont menedzserével
„Az emberek kívánják azt, hogy pihenjenek, hogy nyugalomban legyenek, úgyhogy én pozitív vagyok, ami a belföldi turizmust illeti” – interjú Albert Zoltánnal, a Saciova Hills marketingfelelősével
„A városért, a vendégeinkért vagyunk nyitva” – interjú Bartók Gabriellával, a sepsiszentgyörgyi strandot működtető Sepsi ReKreatív eladási és marketing vezetőjével