A „textiliskola”

A „textiliskola”


A sepsiszentgyörgyi Erzsébet-park fölött húzódó Gábor Áron utca mentén épített iskolaépületet még ma is textiliskolaként ismeri a helyiek többsége, holott református leánygimnáziumnak épült 1926-1927-ben. Erdély legendás polihisztora, Kós Károly tervezte a Székely Mikó Kollégium igazgatója, Csutak Vilmos 1924-es javaslatára, az építkezést pedig a megye lakosságának adakozása tette lehetővé. Kós Károly élete során amúgy több iskolát is tervezett, elsőként – még 1910-ben – a budapesti Városmajorban lévő iskolaegyüttest. 
Az 1949-ben textilipari szakközépiskolává alakított épület eredetileg a város főterét nyugatról – a mai Mihai Viteazul szobor felől – látványosan lezáró épületsor része lett volna, amelyből azonban a tervek alapján igen imponáló városháza nem épült meg, a leánygimnázium-internátus tömbje viszont igen. A Kós Károly épületeire jellemző bejárati toronybeépítés hangsúlyosan tagolja az épületet, fontos szervező szerepet játszva a tető meredek síkjai által körbefogott aszimmetrikus kompozíción belül. Az épületen 1952-ben főjavítást végeztek, déli irányban néhány osztályteremmel, majd 1983-ban étkezdével bővítették. A iskola 2001 szeptemberében felvette a Kós Károly Szakközépiskola nevet, majd miután az épület visszakerült a Székely Mikó Kollégium tulajdonába, 2018-19-ben igényesen felújították.

Csinta Samu

Hasonló helyek

Potsa József őméltósága
Fortyogófürdő ígérete
Büdös gödör áldásai
Erdély Széchenyije
Szentgyörgyi városliget