A földrengéselőrejelző ember

A földrengéselőrejelző ember


Azt tartják róla, ő az, aki mindent tud arról, ami Kovászna fürdőváros igencsak nyugtalan altalajában végbemegy. Gyila Sándor, a dr. Benedek Géza Szívkórház nyugalmazott fizikusa természetesen ismeri a mondást, miszerint ha a kovásznaiak tudnák, mi fortyog alattuk, elköltöznének, ám neki, aki talán leginkább tisztában van vele, esze ágában sincs menekülni. Azt tartja, minderről felvilágosítani kell az embereket, nemcsak etikus, de egyenesen kötelező eloszlatni egy sor téveszmét, például azt, hogy Kovásznán posztvulkanizmus van, miközben szó sincs róla. Ez nem más, mint egy régebbi, egyetemi szintű geológiai tanítás terméke.
Folyamatosan figyeli a kovásznai vizek „viselkedését”, a gázok izotópanalitikai viselkedését. A vizeknél már az „arcátlanság” is előfordult, hogy a főtéri Elvira-sátorban lévő két forrás vize „kicserélte” egymás között a vegyi összetételt. Egy hasonló eset nyomán 2020 januárjában nyilvánvalóvá vált, hogy valami készül. A Vrancea-zóna két héten át csendben volt, holott naponta kellene kipattanniuk kisebb földrengéseknek. Két nappal az általa valószínűsített földrengésidőpont előtt figyelmeztette a város polgármesterét, a másfél nap múlva bekövetkező 5,2 fokos földrengés szerencsére nem okozott különösebb károkat. Gyila Sándornak eddig három Vrancea-epicentrumú földrengést sikerült előrejeleznie.

Csinta Samu

Hasonló helyek

A „textiliskola”
Potsa József őméltósága
Fortyogófürdő ígérete
Büdös gödör áldásai
Erdély Széchenyije