A rektor úr

Szobor formában – Petrovics István alkotása – figyeli ma is az iskola felé tartókat, rohanókat és vánszorgókat egyaránt. Még nincs simára koptatva, ami amúgy egy-egy szobor elfogadásának, közkedveltségének egyértelmű fokmérője, de már vannak jelek, miszerint meg-megérintik az arra tartók. De hát ki mer egy nagy hatalmú gimnáziumigazgatót csak úgy megsimogatni, még ha időközben szoborrá is merevedett…

Csutak Vilmos 1916 és 1936 között vezette kiemelkedő tudással és rátermettséggel a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot egy olyan korszakban, amikor a magyar oktatás léte is megkérdőjeleződött. Kihívásként élte meg az első világháború okozta összeomlás nyomán kialakult helyzetet, amikor az anyanyelvhasználat és a magyar oktatás is végveszélybe került. Történelem-latin szakos tanári diplomával lett 1903-tól a Mikó tanára, majd 1916-tól igazgatója. Párhuzamosan a Székely Nemzeti Múzeum őre, majd igazgatója – dr. László Ferenc régésszel akkoriban állt össze a nagy páros –, Bécsben, Budapesten és a Székelyföldön végzett levéltári kutatások alapján főleg helytörténeti tanulmányok szerzője.

„Rektor úr, adassék hótiszta sylentium, aztán, / azoknak, kik bíztak az ember / meg-megingó, de örök jóságában” – írta Czegő Zoltán Kései mentség című versében. Hótiszta emlékezet övezze.