Bodza, a vámvidék

Az első világháborút lezáró nemzetközi egyezményekig Magyarbodza néven volt ismeretes a hajdan a dél-romániai részek irányába tartó útvonal vámvidéke. A Barcasággal együtt régen a Székelyföldhöz tartozott, legnagyobb részben a gróf Mikes és gróf Béldi család birtokát képezte, e két család közel 35 ezer holddal rendelkezett. Ma a magyar nyelvterület szélső határát jelenti, és mivel télen nem ritka a mínusz 30 fok sem, Kis-Szibériának is nevezik.

Magyarbodza település vált szét 1918 után Bodzaforduló (Întorsura Buzăului), Bodzavám (Vama Buzăului) és Szitabodza (Sita Buzăului) helységekre, 1968-tól pedig Fenyős, Nagy- és Kisvirágospatak, illetve Tálpatak (Scrădoasa) hozzácsatolásával a Sepsiszentgyörgytől 40 kilométerre délkeletre fekvő Bodzaforduló városi rangot kapott. Legrégebbről eredeztethető építészeti látványossága az 1840-ben emelt ortodox Szent György-templom – helyén egy 1753-ban épített fatemplom volt –, Nagyvirágospatak templomában pedig több, 19. századi, fára festett ikon is látható.

A Bodza-patak folyása mentén délkeletre található a régészetben sokat emlegetett Szitabodza, itt találták meg a paleolitikumi ember telephelyét. A medence északkeleti részén elterülő Bárkány (Barcani) községbe telepítették az 1800-as évek végén a bodzakrasznai (Crasna) üveghutát, a néphagyomány szerint a helység a nevét is a borcan (befőttes, uborkás üveg románul) szóból kapta, az említett huta ugyanis csak ilyen üvegeket gyártott.