Emberi hang, apostoli áldás

Emberi hang, apostoli áldás


Egy közösség leginkább egy sportcsapattal tud és szeret azonosulni, hiszen futni, rúgni, dobni majd mindannyian próbálkoztunk már, ismerős hát az érzés. És bár az is valószínűsíthető, hogy kivétel nélkül mindenki minimum dúdolgatott már, a különböző zenei színpadok sztárjaira mégis másként, nem feltétlenül az „ezt én is meg tudnám csinálni” érzéssel tekintünk.
Részben talán ezzel magyarázható az a presztízs, amelynek a sepsiszentgyörgyi Vox Humana Kamarakórus örvend. Az idén ötvenéves zenei formációt annak idején fiatal zenetanárok alapították, Szilágyi Zsolt karnagy vezetésével jelentős nemzetközi sikerekig jutott. És 1982-ben pápai audienciáig is, a II. János Pál pápától származó útravalót azóta is büszkén hordozza a kórus: „Tanítsátok Isten népét szépen és ájtatosan énekelni. Apostoli áldásom reátok.”
A tíz éve az alapító karnagy fia, Szilágyi Zsolt Herbert által dirigált Vox Humana új, de nem kevésbé eredményes utakon jár. Az István, a király rockopera tavalyi székelyföldi nagyprodukciójában való részvétel – az előadás felújítása idén sem marad el – mindenki számára nehezen felülmúlható élményt jelentett. A kamarakórus önmaga karrierjén túl a háromszéki kóruséneklés ösztönzése terén is meghatározó szerepet játszik, hiszen a Háromszéken amúgy is jelentős hagyományokra visszatekintő műfaj vonzerejét csak erősítik a félévszázados fennállását ünneplő együttes sikerei.

Csinta Samu

Hasonló helyek

A „textiliskola”
Potsa József őméltósága
Fortyogófürdő ígérete
Büdös gödör áldásai
Erdély Széchenyije