Réka királynő emlékezete

Réka királynő emlékezete


Már a nagy krónikás, Orbán Balázs is rögzítette a Székelyföld leírása című művében: a Sepsiszentgyörgytől 57 kilométerre északnyugatra, Baróttól 9 kilométerre északnyugatra, a Persányi-hegység keleti előterében, a Vargyas-patak mellett fekvő Vargyas nemcsak a tatárjárás idején történtekről és a Daniel kastélyról híres, hanem a kevésbé ismert Árpád kori római katolikus kápolnáról is. Többek szerint a kápolna helyén elkezdett kutatások arra utalnak: ott lett volna Attila, a nagy hun vezér Réka nevű feleségének sírja. Az építkezések alapfalazatának tanulmányozása azonban arra utal, hogy ott kápolna, a közelében pedig kolostor vagy coenobium állt. A hagyomány is támogatja a feltevést, miszerint a Szent Mártonnak szentelt római katolikus templom mellett „barát épség”, azaz szerzetesi lak volt. Mindent egybevetve az alszegi román kori templom a XIII. században épülhetett, annak alapjain áll ma a Makovecz Imre által tervezett református templom – a „kincses Makovecz-templom”, ahogy sokan nevezik. Az építkezés során egy ősi, rovással díszített keresztelőmedence is előkerült, ma a templomban látható. Az ásatások alkalmával 55 darabból álló XV. századi éremleletre is bukkantak, 1430–1437 közötti, I. Zsigmond király korabeli pénzérmékre, közöttük Hunyadi János és I. Mátyás király egy-egy érméjére, ezek ma a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják.

Csinta Samu

Hasonló helyek

A „textiliskola”
Potsa József őméltósága
Fortyogófürdő ígérete
Büdös gödör áldásai
Erdély Széchenyije