Katonanevelde „újraköltve”

Katonanevelde „újraköltve”


Teljesen felújított rangos és látványos műemléképülettel gazdagodik rövidesen Kézdivásárhely: az egykori Székely Katonaneveldével. A neoklasszicista stílusú impozáns épület homlokzatának középső felét közrezáró két hatalmas timpanonja révén eddig is fontos hivatkozási alap volt a történelem során katonavárosként is ismert céhes városban. 
Az intézet története Ferenc császár 1817. szeptember 15-i kézdivásárhelyi látogatásával kezdődött, ekkor terjesztette elő báró Purczell János, a második császári gyalogezred hadnagya, helyi katonai parancsnok egy katonai nevelőintézet létesítésének tervét. Az ötlet megnyerte a császár tetszését, helyben előléptette a bárót ezredessé, és felhatalmazta a szükséges alapok előteremtésére. Az építkezés 1822 őszére fejeződött be, megnyitására nagy ünnepség közepette került sor 1823-ban. A 115 tanulóra berendezett, igazán korszerűnek számító épületet többek között „testgyakorló” intézettel, uszodával is ellátták. 
A kommunizmus idején az épület szolgált raktárhelyiségként, a rendszerváltást követően volt nagybani lerakat és antikvárium is működött benne, de az önkormányzat is hasznosította tárolóként hasznosította a tágas termeket. A felújítást követően az épület kulturális célokat szolgál majd, itt kap helyet az Incze László Céhtörténeti Múzeum, tágas udvarát pedig úgy alakítják ki, hogy koncerteknek és előadásoknak is otthonul szolgáljon.

Csinta Samu

Hasonló helyek

A „textiliskola”
Potsa József őméltósága
Fortyogófürdő ígérete
Büdös gödör áldásai
Erdély Széchenyije