Nagyajtai élet- és faliképek

Nagyajtai élet- és faliképek


Hétszáz éves, de teljesen felújított templomba járhatnak imádkozni az unitárius felekezetű nagyajtai emberek. A Varjúvár-dombon épült templom már a reformáció kezdetén unitáriussá lett, az övező falak a földi veszélyek ellen is oltalmazták a közösséget. A felújítást követően immár nemcsak Erdővidék egyik legrégibb, de egyik legszebb műemlék épületegyütteseként is emlegethetjük. A templom jelentős értékei a falképek. Azt korábban is tudni lehetett, hogy a fehér meszelés freskókat rejt, erről már Huszka József néprajzkutató és művészettörténész is tett említést 1885-ben a Szent László-legenda székelyföldi falképeit ismertető cikkében. Az 1870-es években végzett javítási munkák során elfedett képeket azonban csak a 2019-ben kezdődő feltárás hozta újra a felszínre.

A Háromszék nyugati peremén fekvő nagyközség azonban nemcsak a megújult templomával vonz. Nagyajtán jeles személyiségek, költők, történészek, művészek bölcsője ringott, ott született többek között Kriza János unitárius püspök, a Vadrózsák című népköltészeti gyűjtemény szerzője. Hasonlóképp a történetíró Cserey Mihály, a Kossuth-díjas színművész, Bihari József, a közvetlen szomszédban, Középajtán pedig egy kevésbé közismert, de helyben nagyra becsült emlékű katona látta meg a napvilágot: Péterfi Sándor honvéd huszárszázados, a negyvennyolcas tömösi csata hőse.
Egész napos elfoglaltságra számítson, aki Nagyajtára látogat. 

Csinta Samu

Hasonló helyek

A „textiliskola”
Potsa József őméltósága
Fortyogófürdő ígérete
Büdös gödör áldásai
Erdély Széchenyije