Anti bácsi kopjafái

Anti bácsi kopjafái


Azt mondja, ha ránéz egy darab fára, már tudja, mit lehet faragni belőle. A nyugalmazott néptanító immár több mint fél évszázada került Háromszékre a Nyikó mentéről, és alig akad ember, aki ne ismerné pedagógusként, művelődésszervezőként, népi faragómesterként, vőfélyként vagy éppen kórustársként. Az utóbbi években leginkább kopjafái révén leselkedik rá az örökkévalóságba való bevonulás „veszélye”, alkotásaival temetőktől, emlékhelyekig, intézményektől magánlakásokig a Kárpát-medence sok-sok pontján találkozhatunk.
A fafaragás tehetsége és tudása már gyermekkora óta mellé szegődött, első sepsiszentgyörgyi alkotását a hetvenes években faragta egyik kollégája édesapjának a sírjára. Ügyszeretetét és munkáját dicséri többek között a református vártemplomot körülölelő emlékkopjasor felújítása, de fejfa- és kopjamentő elkötelezettsége során Kalotaszegen is restaurált már népi fejfákat. A negyvennyolcas forradalom tizenhárom aradi vértanújának emléket állító kopjafasorról azt tartja, ha a szentgyörgyi hajdani megyeháza Gábor Áron terme a háromszéki forradalom alfája, akkor a tizenhárom vértanú kopjasora méltán lehet annak omegája. Ennek szellemében ajánlotta helyszínként a történelmi épület szomszédságát, és az emlékhely máshonnan érkező vendégeink számára is bemutatandó látványosság. 

Csinta Samu

Hasonló helyek

A „textiliskola”
Potsa József őméltósága
Fortyogófürdő ígérete
Büdös gödör áldásai
Erdély Széchenyije