Szent Anna hívása

Szent Anna hívása


Ha valahová, a Szent Anna-tóhoz mindenki ellátogat, akit ilyen-olyan irányú érdeklődése Székelyföldre terel. Erdély egyik legvonzóbb természeti látványossága Közép-Kelet-Európa egyetlen épen maradt vulkáni kráterének alján képződött, a Hargita-hegység vulkanikus vonulata utolsó, legdélibb tömbjének, a Csomád-hegység két ikerkráterének egyikében – a másikat a Mohos tőzegláp tölti ki, amely Románia első felfüggesztett ösvényén ugyancsak bejárható. 
A vulkáni tavak szabályos, szép tölcséralakjával ellentétben a Szent Anna-tó mai medre a felgyorsult feltöltődés következtében hatalmas területeken nagyon lankás. Ugyancsak a feltöltődés következtében a tó átlagmélysége, legnagyobb mélysége, területe és kerülete is csökkent. Vízfelszíne a tengerszint feletti 949-950 méter magasságban feszül, a Mohos Természetvédelmi Terület része, és bár közigazgatásilag Hargita megyéhez tartozik, a háromszékiek is a magukénak tekintik. Nemcsak azért, mert az odavezető út nagy része Háromszéken kígyózik át, hanem azért is, mert létrejöttének mondavilága a szomszédos Bálványosvárhoz köti, amelynek „telekkönyvezése” is háromszéki.
A Sepsiszentgyörgytől 48 kilométerre fekvőt tó autóval könnyedén megközelíthető, de gyalogosan Tusnádfürdőről, Sepsibükszádról és Lázárfalváról is teljesíthető, alig három órás  túra – ha nem találkozik az ember a medvével.

Csinta Samu

Hasonló helyek

A „textiliskola”
Potsa József őméltósága
Fortyogófürdő ígérete
Büdös gödör áldásai
Erdély Széchenyije