Gróf biciklin

Hogy mikor láttam először élő arisztokratát? Fogalmam sincs. Arra emlékszem, hogy nagyapám tisztelettel vegyes megvetéssel beszélt a hídvégi grófról, akinek a nevére valamiért sohasem kérdeztem rá. Aztán sokáig még ennyire sem foglalkoztattak, legfeljebb olvasmányaimban vagy kosztümös filmekben találkoztam velük. Elkönyveltem, akárcsak annyian mások, hogy egy, talán soha nem is volt világ alakjai ők, nem létező emberekkel pedig értelmes ember nem foglalkozik hosszasan.

Érett felnőttként ért utol az idő, amikor egyre többjükről hallhattam: léteznek. Gyermekeim osztálytársaként megjelent egy-egy Kálnoky-fiú, emlékszem, egyszer a kisiskolás korú Áron fiammal vártunk gróf Kálnoky Tiborra, s amikor a sarkon felbukkant egy hosszú lábú férfi kerékpáron, Áron legyintett: az nem ő, a grófok nem járnak biciklin.

De akkor mivel járnak? Ilyen és hasonló kérdések kezdtek foglalkoztatni, miután a Kálnoky-családdal való viszonyunk lassan emberközelbe hozta az erdélyi arisztokrácia egyik rangos családját. És általuk több másikat is. Talán azért lettem egyre kíváncsibb rájuk, mert nem akartak végtelen szenvedéstörténetekkel traktálni, miközben az egyszerű gesztusok valamilyen különleges minőséget sejtettek, mögöttük mindegyre felbukkant az ember.

A visszaszolgáltatások nyomán egyre többen jelentek meg közöttünk, lakják be immár életvitelszerűen és felelősen az ősi birtokot, váltak az erdélyi magyar társadalom szerves részévé. Élnek, bicikliznek, vannak kedvenc ételeik, soha nem felejtett szerelmeik, elrejteni vágyott, mégis elő-előbukkanó családi titkaik. Most kezdődő sorozatunkban velük együtt és általuk igyekszünk megmutatni Háromszéket, ahogy csak ők és csak mi látjuk.