Kovácsoltvas jelen

Kovácsoltvas jelen


A Vargyasi-szurdokvölgy felé ritkán áll meg útközben az ember. Egész napos, megterhelő túra vár rá, enni is kell közben, nem nagyon fér több az időbe. Ha mégis, évtizedeken át legfeljebb a vargyasi fafaragó családokhoz kopoghattunk be, van is annyi faragott sulykoló az erdélyi családok gyűjteményében, hogy megszámlálni sem lehet. Persze bizonyos mértékig mindig is a marketing kérdése volt a dolog, a gyakorlati oldalát egyre inkább elveszítő népi kézművességgel nem nagyon tudott mit kezdeni a bámész többség. 
Nagy György gyakorlatias művészete azóta rengeteg lendített az ügyön. A Székely Nemzeti Múzeum korlátdíszeitől és lámpáitól a Székely Mikó Kollégium kapujáig terjedő munkái, vagy a sepsiszentgyörgyi kulcsos házon az egykori lakatoscégér rekonstruált mása egy kivesző félben lévő mesterség reneszánszának lehetőségét villantja fel. A mester azt tartja, a kovácsolásban ma pontosan az ellenkezője történik annak, aminek kellene: a formavilágban foggal-körömmel ragaszkodunk a régihez, a technológiában viszont, ahol ragaszkodni kellene a hagyományokhoz, ott nem. Pedig csak tűzből szabadna dolgozni, mint valamikor, a formákat kellene fejleszteni, hiszen a barokk, a reneszánsz, a szecesszió mindig így fejlődött a népi kovácsolástól.

Ilyeneket és hasonlókat hallgatnánk, ha megállnánk Olaszteleken Nagy György portájánál. Aki keresi, fel fogja ismerni a helyet a mívesmesterségre valló gyönyörű kovácsoltvas kapuról és a végigfutó kovácsoltvas kerítésről. A műhelyben példás rend fogad majd, akárcsak a kis kovácsmúzeumban, amelyet a szintén kovácsmesterséget folytató édesapja és a mesterség iránti tisztelete jegyében rendezett be. Egy olyan világ lenyomata, amelynek esetleges eltűnése mindannyiunk közös vesztesége lenne.
 
Csinta Samu

Hasonló helyek

A „textiliskola”
Potsa József őméltósága
Fortyogófürdő ígérete
Büdös gödör áldásai
Erdély Széchenyije