Rekviem Bodvajért

A település hírét-nevét mindenekelőtt az hordozza, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején Gábor Áron ott öntötte a háromszéki önvédelmi harc első ágyúit. A Magyarhermány közeli Bodvajt azonban természeti környezete is érdemessé tenné megkülönböztetett figyelemre: gazdag állatállomány, a borvizes Fenyves-patak partján rejtett életet élő fekete gólya vonzza a hasonló különlegességekre vágyókat. A kohó közelében nagy hozamú és kiváló minőségű borvízforrások törnek fel, és folynak bele a Fenyős-patakba. A vashámortól pedig alig kilométernyire parányi, fával „kibélelt” fürdőmedence – a hajdani nagy mesemondó, Benedek Elek „feredője” – idéz régi, de örök érvényű időket.

A bodvaji üzemet 1831-ben létesítette az örmény származású gyergyószentmiklósi Zakariás Antal. A bányászást 1897 őszén hagyták abba, de a kihozott ércből még 1905 tavaszáig dolgoztak. Abban az évben mindenki elköltözött onnan, de 1919-ig még telepőr vigyázta a területet. Huszonöt év „árvaság” után a második világháború után megkezdték a bánya és kohó helyreállítását, újra megindult a termelés, ám 1951 márciusában végleg beszüntették a munkálatokat, azzal az indokkal, hogy kifogyott az érc. A tűz 1954. április elsején aludt ki végleg a kemencében, a telep egykori helyén ma csak a kohó felújított vashámora látható. A hegyoldalban pedig az egykori temető néhány sírköve, amelyek egy eltűnő világról tanúskodnak.

Csinta Samu