Mackó bácsi arcai


Ez nem valami testközeli barnamedvés kaland, a mi Mackó bácsink egy kis szobor, a róla elnevezett kisbaconi borvízfürdő felett őrködő különleges bálvány.

Kegyetlenül meleg nyári nap volt, amikor az ember legszívesebben valami hűvös zugba menekülne, hogy ott várja ki az est kellemesebb óráit. De Székelyföldön van ennél jobb megoldás is: megmártózni a hideg borvízben. Mackó bácsi feredője tökéletes erre. Aznap nem én voltam az egyedüli, aki az Erdőalatti-borvíz hűs vizében akart megszabadulni a forróságtól, sok fiatal visongott a medencékben. Én csak a közvetlenül a forrásra épített gübbenőben készültem megmártózni, és már a deszkapallókról megelégedve láttam, hogy egyedül leszek a 11 fokos vízben. Azazhogy nem egészen, ott volt Mackó bácsi. Az ember és a medve szimbiózisát, ezáltal a természethez való kötődésünket  jelképező  kis „totem” talán kicsit még duzzogott is, amiért megzavartam délutáni meditálását. Nekiveselkedtem, hogy beleereszkedjek a rönkfákból kialakított kör alakú medencébe, amikor Mackó bácsi szája sarkában mintha kaján mosoly jelent volna meg. 

Mi tagadás, fájdalmasan hideg volt, minden centivel külön harcot folytattam, a lépcsőfokok elfogyása után hátramaradt adagot egyszerre kellett letudnom. Egy gyors alámerülést követően menekültem is kifelé hogy  süttessem magam a már enyhülő erejű délutáni nappal. Az újabb gübbenéskor a víz már nem tűnt annyira hidegnek. Fura dolog vette kezdetét: apró, finom szúrásokkal társítva egyre melegebbnek tűnt a borvíz, a benne levő széndioxid apró buborékok formájában rakódott le a bőrömön. Tulajdonképpen egy nedves mofettába kerültem, mintha a kovásznai szívkórház kezelőközpontjában lettem volna. 

Felfrissülve, energiával tele jöttem ki a gyógyvízből, és úgy láttam, mintha Mackó bácsi elégedett, amolyan „Ugye, megmondtam!” mosollyal követné a távozásomat.

Demeter István

Hasonló helyek

Emberi hang, apostoli áldás
Lovak és stációk
Az oltárhegy
Nagyajtai élet- és faliképek
Dálnoki legendák